Vissza a főoldalra








ketosz logo










Felhasználónév:
Jelszó:



Horgász élet, horgász vigalom (vagy nyugalom)



  A köröstarcsai Dobó Ferenc Horgászegyesület 2004 évtől az egyesület volt elnökének tisztelegve rendezi meg a Budai Gábor Emlékversenyt mind felnőtt, mind ifi kategóriában.
A verseny idejét a mindenkori közgyűlés határozza meg, de ezen időpont a tilalmi időszakot és családi nyaralásokat is figyelembe véve júniusi hétvégére esik. A verseny két napos, éjszakai horgászatot is magába foglaló népszerű családi eseménnyé nőtte ki magát.


Értékelése pont alapján történik, (valami 1 gramm 1 pont egy hal 5 pont elvén) és a küsz ki van zárva, pedig szerintem aranyos állat, és a neve is jól hangzik.

Másik jelentős verseny rendezésében a horgász egyesületünk, mint anyagi és erkölcsi támogató vesz részt, hiszen ez a gyermek horgászverseny, mely az iskolai sport hét keretén belül május végén kerül megrendezésre tanári felügyelet mellett, de nem tanári győzelemmel.

 

 

 

 

A szeptember sem múlik el egy izgalmas horgászat nélkül, hiszen évről évre ekkor kerül megrendezésre a nevezési díjas éjszakai nemes halfogó versenyünk.


A nevezési díj csak jelképes, éppen ezért igen nagy az érdeklődés és a versenyszellem is a jelentkezők között. (lehet az éjszakai csend, vagy sötétség olyan csábító, hiszen a halat úgysem lehet látni). A reggeli beméretésre mégis előkerül valahonnan egy –két jelentős példány, amely győzelemre vezeti tulajdonosát. (van a közelben halpiac? )

A pontos időpontjáról és helyszínéről, tagjainkat körlevélben, az érdeklődőket telefonon tájékoztatjuk.