Vissza a főoldalra








ketosz logo










Felhasználónév:
Jelszó:



Ligeti Rendezvényközpont kialakítása Köröstarcsán

.


 


.

Projekt címe: "Ligeti Rendezvényközpont kialakítása Köröstarcsán "
Projekt azonosítószáma:
TOP-1.2.1-15-BS1-2016-00005
Főkedvezményezett:
Köröstarcsa Község Önkormányzata
Projekt összköltsége:
104.060.000 Ft
Támogatás összege:
104.060.000 Ft (100%)
.

Projekt leírása:
.

 

A projekt keretében a népszerű, megyei szinten közkedvelt és a szomszédos országokból is látogatott programot, a Megyei Amatőr Művészeti Fesztivált kívánjuk újraéleszteni és ehhez a turisztikailag jelentős vonzerőhöz megfelelő infrastrukturális feltételeket biztosítani. A MAMF 1992-2010 között, 18 éven át került megrendezésre, az utolsó két évben úgy, mint megyei tehetségkutató rendezvény, amely fiatal művészek bemutatkozásának és népszerűsítésének adott teret, neves zsűritagok értékelésével. A főleg zenei rendezvény keretében zenekarok, énekesek, előadóművészek kaptak helyet, azonban egyéb művészeti ágak is kísérték a több napos programot, így kiállítások, kézműves foglalkozások. Ennek hagyományát kívánjuk folytatni a jövőben. A rendezvény ingyenesen látogatható volt és nagyszámú érdeklődőt vonzott a térségből, minden korcsoportból. Minden évben jelentős média-megjelenés is kísérte a rendezvényt, a helyi, önkormányzati kiadványtól egészen az országos programajánló felületekig, televíziós és rádiós megjelenésekig. A rendezvény jogvédelem alatt állt. Mivel azonban az önkormányzat a szükséges pénzügyi, humán és infrastrukturális erőforrások hiányában nem tudta biztosítani a megfelelő feltételeket a rendezvényhez, ezért 6 éve nem került megrendezésre. A lakosság körében azonban folyamatosan fennálló igény mutatkozik. A jelenlegi településvezetés célja, hogy a rendezvényt igényes, valódi értékeket felvonultató, nagy érdeklődést kiváltó és szórakoztató rendezvényként élessze újjá e nagy múlttal rendelkező rendezvényt és olyan kulturális vonzástényező legyen a településen, amely pozitívan hat a településmarketingre és további vonzerők erősítését is szolgálja. Egyúttal kedvező együttműködést generál a szomszédos településekkel a térségi jelentőségű programok kapcsán.
.

 

A projektben az alábbi főbb tevékenységek valósultak meg:

- Ligeti Pavilon épületének felújítása

- Szabadidőpark felújítása, új játszótérrel

- Mobil színpad, rendezvénysátor, egyéb rendezvény lebonyolításához szükséges eszközök beszerzése

- Zenepavilon építése
.

Befejezés időpontja: 2020. július 31.