Vissza a főoldalra








ketosz logo










Felhasználónév:
Jelszó:



Egyesületünkről általában


A Köröstarcsai Dobó Ferenc Horgászegyesületet 1957-ben alapította 15-20 lelkes köröstarcsai horgász.


Az 1960-65-ös években már egy igen jól működő, és a környéken jelentős taglétszámmal rendelkező egyesületként tartották nyílván.
Az egyesület taglétszáma napjainkra elérte a 330 főt, mely évente 5-6 fővel bővül, illetve cserélődik.

Egyesületünknek vízterülete nincs, de szoros együttműködést ápol a Tarcsai Agrár ZRT kezelésében lévő Mérgesi-horgásztó (Libás-tó) fenntartásában.

Az egyesület 12 fős vezetősége társadalmi munkában látja el feladatát, csak úgy, mint az az 5-6 fős gárda, akik az egyesületi rendezvények lebonyolításában segítenek évről évre.
A vezetőség minden tagját a horgászat és a halak szeretete ösztönöz, úgy, mint annak idején korai elődeiket, köztük az egyesület egykori elnökét Budai Gábort.

Az egyesület vezetőségének elsőrendű feladata fennállása óta a tagok horgászati lehetőségének biztosítása, a horgászok jogainak képviselete, érvényesítése, a horgász –sport fejlesztése, népszerűsítése, a vonatkozó rendeletek szabályok tiszteletben tartása, és tagságával történő ismertetése.

Az egyesület tagjai magukra vállalták a társadalmi együttélés normáinak bemutatását, a természet szeretetére és védelmére való nevelést és betartás komoly feladatát, a horgász hagyományok őrzését, ápolását, megismertetni a gazdag állatvilágot és vizeinket övező csodálatos természetet.


Vezetőség, és elérhetőségeink:

Egyesületünk posta címe: 5622 Köröstarcsa Kossuth utca 8. szám.

Elnök: Juhász Antal 5622 Köröstarcsa Deák F utca 62/a
Tel: 30/466-8410

Titkár: Báthori Sándor 5622 Köröstarcsa Béke utca 1/a
Tel: 30/967-5352

Gazdasági ügyintéző: Fehér Antalné 5622 Köröstarcsa Tavasz utca 29
Tel: 30/558-6162